2018. november 23-án Brüsszelben került sor az európai labdarúgás érdekegyeztetési folyamatának soron következő plenáris ülésére. Az eseményen a Hivatásos Labdarúgók Szervezetét dr. Erdős Dániel képviselte.
Kétrészes sorozatunk első felében a labdarúgók foglalkoztatásának körülményeivel kapcsolatos információkról esik szó.
BESZÁMOLÓ (I.)
A hagyományoknak megfelelően az Európai Bizottság székhelyén, Brüsszelben tartották meg az európai labdarúgás munkaügyi érdekegyeztetési folyamata, az ún. Social Dialogue („társadalmi párbeszéd”) soron következő éves plenáris ülését.
Az egyeztetésen az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), az európai futballklubokat tömörítő szervezet (European Club Association – ECA), az európai ligák érdekképviseleti szervezete (EPFL), valamint a labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete, a FIFPro Európai Divíziója vett részt, az egyes tagországok képviselői útján.
Az ülés felvezetéseként az UEFA képviseletében Julien Zylberstein elmondta, hogy nagy reményekkel tekintenek az UEFA 2017-ben újra „aktivált” testülete, a Professional Football Strategy Council tevékenységére, amelyben az európai labdarúgás szereplői – a ligák, klubok, játékosszervezetek – egyenlő arányban rendelkeznek képviselettel, és közösen alakíthatják ki álláspontjukat a legfőbb stratégiai irányvonalak kérdésében, így például a társadalmi párbeszéd keretében tárgyalt kérdéseket is ez a testület határozza meg.
Beszámolt továbbá arról, hogy a hét elején az UEFA és az ECA elnöke közös látogatást tett Navracsics Tibornál (fotónkon), az Európai Bizottság sportért felelős biztosánál, ahol szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg a társadalmi párbeszéd folyamat 2022 utáni (a jelenleg hatályos együttműködési megállapodás lejártát követő) tovább folytatása mellett, valamint az európai klubszintű versenyrendszer egyes kérdéseiről tartottak egyeztetést.
A FIFPro Európai Divíziójának főtitkára, Jonas Baer-Hoffmann rámutatott, nem tartják szerencsésnek, hogy a társadalmi párbeszédfolyamat két résztvevője a másik két részes szervezet (EPFL, FIFPro) kihagyásával, azokat még csak nem is tájékoztatva kezdeményez egyeztetést a sportügyi biztossal. Ez szimbolikus gesztusként is értékelhető, és negatív üzenetet közvetít a párbeszédet illetően.
Az EPFL képviselői arról számoltak be, hogy nemrégiben javaslatcsomagot fogalmaztak meg az UEFA irányában az európai klubszintű versenyrendszer változtatásait illetően. Üdvözölték a Professional Football Strategy Council aktiválását, egyúttal csatlakoztak a FIFPro negatív észrevételéhez az UEFA/ECA közös akciójával kapcsolatban.
Az európai klubszövetség, az ECA képviselője hangsúlyozta, nem állt szándékukban külön utakon járva megkerülni a társadalmi párbeszéd többi szereplőjét, a biztosnál tett látogatásuk sportpolitikai szintű megnyilvánulás volt, arra reflektálva, hogy az Unió célként tűzte maga elé a jó irányítási (good governance) modellek megvalósítását minden szektorban, így a sportban is. Beszámoltak továbbá a női labdarúgás egyre növekvő térnyeréséről az európai klubfutballban, amelynek jeleként már a szövetség vezetésében is szerepet kaptak hölgy tagok.
A társadalmi párbeszédfolyamat talán legaktuálisabb, legfontosabb kérdésköre, hogy a hivatásos labdarúgók foglalkoztatása munkaszerződés avagy polgári jogi jogviszony keretében történik. A párbeszédben részes felek 2012-ben kötött együttműködési megállapodása (Autonomous Agreement) a munkaviszony kizárólagossága mellett tör lándzsát, és a FIFPro szigorúan ragaszkodik is ennek kötelező érvényű alkalmazásához, mivel ez a jogviszonytípus hatékonyabban biztosítja a játékosok, mint munkavállalók jogainak érvényre jutását. Az UEFA ugyanakkor – amellett hogy ezen a plenáris ülésen is kifejezte elköteleződését a munkaviszony egységes alkalmazása mellett - arra az álláspontra helyezkedik, hogy nem lehet minden tagországban éles váltással bevezetni a munkaviszonyt, szükség van egy átmeneti időszakra, amelynek során az egyes érintett országokban felkészülnek a munkaszerződések kizárólagos alkalmazására, figyelembe véve a helyi sajátosságokat (főként a nemzeti jogszabályok előírásait).
A FIFPro nem rejtette véka alá csalódottságát, amiért az erről szóló együttműködési megállapodás aláírása után hat évvel még mindig jövő időben kell beszélni a munkaszerződés bevezetéséről számos országban, és sürgette a kényszerítő eszközök, szankciók bevezetését az UEFA-nál, egyúttal felszólítva a többi szervezetet, hogy saját tagságuk (vagyis a nemzeti labdarúgó szövetségek, ligák illetve sportszervezetek) felé nyilvánítsák ki elköteleződésüket a munkaviszony kizárólagossága mellett, hangsúlyozva annak kötelező alkalmazását, amelyre valamennyien jogikötelezettséget vállaltak.
Az ECA képviselői ugyanakkor szkeptikusak a tekintetben, hogy valóban a munkaviszony az egyetlen jó megoldás a játékosok jogvédelmének biztosítására, szerintük ez egy polgári jogi szerződés (pl. megbízási jogviszony) keretében is megvalósítható lenne, a hangsúly azon van, hogy a felek érdemben tiszteletben tartsák és biztosítsák az Autonomous Agreement-ben rögzített minimális követelményeket, tekintet nélkül arra, hogy ez milyen jogviszony alapján történik. A FIFPro ezt határozottan visszautasította, felhívva a figyelmet arra, hogy bizonyos jogosultságok csak munkaviszony alapján illetik meg a játékosokat. Sokkal erősebb tehát az érdekérvényesítési lehetőségük, amennyiben munkaszerződéssel foglalkoztatják őket, nem beszélve arról, hogy maga a társadalmi párbeszéd – mint a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervek egyeztetésének fóruma – is munkaviszony meglétét feltételezi, anélkül kiüresedik. Vitatják továbbá az ECA azon álláspontját is, miszerint az Autonomous Agreement valójában csak szándéknyilatkozatot tartalmaz a munkaviszony kötelező bevezetésére vonatkozóan, hiszen a megállapodás aláírását megelőző egyeztetések során ez konkrét téma volt, amelyben a felek megállapodtak, és annak tudatában írták alá a megállapodást, hogy a munkaviszony alkalmazását valamennyi tagországban kötelezővé kell tenni.
A FIFPro akceptálja, hogy nem lehet minden országban azonnal áttérni a régóta működő és rögzült gyakorlatokról egy új típusú működésre, azonban mindenképpen meg kell tenni a kezdő lépéseket ebbe az irányba. Ennek szellemében ismételten sürgette az UEFA hangsúlyosabb szerepvállalását, valamint a kényszerítő erejű szankciók bevezetését (ilyen lehet például, hogy az egyes UEFA-tagországok labdarúgó szövetségei csak akkor jussanak hozzá az ún. Hat Trick program keretében nyújtott többlet forrásokhoz, ha mindenben megfelelnek a minimum követelményrendszernek, így a munkaviszony kérdésében is).
Arra az ellenérvre, hogy a munkajogi szabályozás nem igazodik teljes mértékben a labdarúgás (illetve általánosságban a sport) specifikumaihoz, a FIFPro illetékesei azt a választ adták, hogy bár ez kétségtelenül így van, az eltérések – pl. felmondás, munkaidő tekintetében – kezelhetők speciális szabályok megalkotásával, amelyeket pl. kollektív szerződés keretében lehetne rögzíteni.
Magyarországon a sporttörvény jelenleg is lehetővé teszi ugyan a sportolók foglalkoztatását megbízási jogviszony keretében, azonban a kedvező EKHO adózási lehetőségnek köszönhetően a klubok szinte kivétel nélkül munkaszerződést kötnek a labdarúgókkal, így a gyakorlatban ez a probléma hazánkban nem jellemző. Ennek felismerése mellett, a hazai társadalmi párbeszéd részesei, vagyis a klubok képviselőit tömörítő NB I Bizottság, illetve a HLSZ megegyezésre jutott abban, hogy javasolják az MLSZ elnöksége részére a szabályozás olyan irányú módosítását, amely – a sporttörvény adta lehetőséget jogszerűen szűkítve – kizárja a megbízási szerződések alkalmazását a labdarúgás tekintetében.