Játékos kereső  

Hírek

A Loki NB III-as együttese szerződtette

2018-04-12 10:45:46

A "második karrierje" felépítésébe is belekezdett a szenegáli csatár

A Loki NB III-as együttese szerződtette

A labdarúgó NB III. keleti csoportjában szereplő DEAC-ot (DVSC II) erősíti mostantól a 37 esztendős szenegáli támadó,
Ibrahima Sidibe.

A DVSC-vel kétszeres magyar bajnok, egyszeres kupa-, valamint háromszoros Szuperkupa-győztes csatár korábban bemutatkozhatott a nemzetközi kupaporondon is, emellett a debreceni futballszerető közönség nagy kedvence volt. Két év távollét után most újra Magyarországon folytatja.

A hat nyelven beszélő támadó nemrég a National Instrumentsnél kezdett „civil” pályafutásba. Ám továbbra is fontos számára a labdarúgás, a kettős karrier, valamint az, hogy mindezzel a fiatal debreceni sportolóknak is példát mutathasson.

Ibrahima Sidibe akár már a következő bajnoki fordulóban, a szombaton 16 órakor kezdődő Tiszaújváros-DEAC NB III-as meccsen is pályára léphet egyetemi színekben.

(Információ: DEAC)