Játékos kereső  

Hírek

"Túl vagyok rajta, jó újra pályán lenni!"

2020-05-13 10:54:24

Elsőként nyilatkozott az érintett magyar játékosok közül

"Túl vagyok rajta, jó újra pályán lenni!"

A kétszeres magyar válogatott támadó elkapta a koronavírust. A teszt kimutatta, a Mezőkövesd kétszeres válogatott labdarúgója, Nagy Dániel elkapta a koronavírust, de a támadó immár tünetmentes.

Hétfőn Miskolcon terheléses vizsgálattal kezdett újra a Mezőkö-vesd Zsóry FC, kedden pedig speciális teszten estek át a játékosok. Az egyéni edzések idején is voltak vizsgálatok, amelyek kimutatták, Nagy Dánielt elérte a vírus, de azt is, hogy a támadó túl is jutott a nehezén.

„A bajnokság felfüggesztése előtt, az utolsó márciusi szombaton a Puskás Akadémia volt az  ellenfél – emlékezett vissza a Nemzeti Sportnak a gól nélkül véget érő bajnokira Nagy Dániel. – Az azt követő hét elején, nagyjából kedden éreztem, hogy rosszabb a közérzetem a szokottnál, erőtlen vagyok, és nem érzek illatokat. Később, ahogy egyre többet lehetett tudni a vírusról, olvastam, ez utóbbi az egyik jellemző tünet, de szerencsére nem voltam rosszul. Persze azonnal szóltam a klubomnál, mi a helyzet, az erőnléti edzővel egyeztettünk arról, mennyire kell módosítani az előre tervezett egyéni felkészülést, ám hamarosan jobban lettem, és újra érzem az illatokat is. Nem ért meglepetés, amikor az első teszt kimutatta, bennem volt a vírus, de hosszabb ideje tünetmentes vagyok.”

Maga a teszt nem a legkellemesebb élmény, tudta meg Nagy Dánieltől a Nemzeti Sport. Ő az első magyar labdarúgó, aki nyilatkozott arról, hogy elkapta a koronavírust. Az még hagyján, hogy a reggeli vizsgálatot megelőzően éjféltől nem szabad enni és inni, miként az ébredést követően sem, a fogmosást is kerülni kell.

„S még ez a legkisebb rossz, mert egy hosszú hurkapálcaszerű tárgyat felnyomnak az orrba, egészen magasan, és az nem kellemes érzés, mint ahogyan a garatba is lenyúlnak egy ilyen eszközzel. Ez a vizsgálat heti kétszer, ahogy az előírás szól, nem lesz a kedvence senkinek. Azonban fő az egészség, túl vagyok rajta, jó újra a pályán lenni, és szerdán kétszer hatvanperces edzőmérkőzést játszunk az  MTK-val.”

A Mezőkövesdnek azonnal csúcsformára lesz szüksége, hiszen a Kuttor Attila edzette csapat jövő szombaton a MOL Fehérvár FC ellen Magyar Kupa-elődöntőt játszik.