Játékos kereső  

Hírek

Dobos Barna edzőként, fia játékosként segíti a DPASE csapatát

2017-04-05 10:59:18

Dobos Áron tizenhat évesen alapemberré vált az NB III-as együttesben

Dobos Barna edzőként, fia játékosként segíti a DPASE csapatát

Két hete cikkeztünk róla, hogy immár a 2000-es korosztály is bontogatja szárnyait a felnőttek között. A hét bemutatott játékos közül az U17-es válogatott Dobos Áron kiemelkedik azzal, hogy amíg évfolyamtársainak egyelőre csak epizódszerep jut, rá máris alapemberként számítanak a Dunaújváros PASE csapatánál.

Az NB III Közép-csoportjában 4. helyezett együttes vezetőedzője nem más, mint Áron édesapja, Dobos Barna. A családi kapcsolat azonban mit sem számít abban, hogy a 17. születésnapját június 8-án betöltő fiatalember rendszerint kezdőjátékosként kap szerepet, ugyanis a pályán mutatott teljesítményével, sőt gólképességével (nyolc találatával Tóth Tibor mögött második helyezett a házi góllövőlistán) folyamatosan rászolgál a bizalomra.

Két éve, amikor még Artner Tamás irányította az együttest, az akkor 15 éves Dobos Áron góllal mutatkozott be a felnőttek között az Iváncsa elleni edzőmérkőzésen.
– Dunaújvárosban nagyon komolyan veszik az utánpótlás nevelést, hiszen ez a jövő útja. Egyéni képzésekbe fogjuk bevonni őket és időnként edzőmérkőzéseken vesznek részt, hogy megismerkedjünk velük. Akik tegnap pályára léptek, jó teljesítményt mutattak. Van olyan játékos, akiben van jövőkép, de ez hosszú távon fog megmutatkozni. Dobos Áron olyan erényeket csillogtatott, amely előrevetíti, hogy komoly lehetőségek vannak benne. Őt biztosan többször láthatjuk majd ezeken a mérkőzéseken – vetítette előre a jövőt a tréner a dpase.hu portálnak.

(...) A dunaújvárosi keret tehát tele van egyelőre ismeretlen nevekkel. A Rangadó-portál egy decemberi riportjában arra kérte Dobos Barna vezetőedzőt, nevezzen meg néhány játékost, akik mostani sikereik kulcsai.
– Csehi Tamást mondanám, de aki még ide tartozik és akiről mindig nehéz beszélnem, az Dobos Áron. Ő a fiam és még csak tizenhat éves, amit a nyáron töltött be, ezért tud egyáltalán a felnőttek közt szerepelni. Irányító-támadó poszton játszik és meghatározó tagjává lépett elő NB III-as csapatunknak. Az a kreativitás, amit ő képvisel, roppant értékes lehet a magyar futballban Megemlíteném Tóth Tibort is, aki tizenhárom találattal a házi góllövőlista élén áll – fogalmazott a vezetőedző.