Játékos kereső  

Hírek

Homofób szurkolói rigmus miatt fizethet az MLSZ

2017-10-03 11:00:40

A portugálok elleni vb-selejtező mérkőzésen C. Ronaldót szidalmazta a közönség egy része

Homofób szurkolói rigmus miatt fizethet az MLSZ

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt világbajnoki selejtezőmérkőzések kapcsán milyen büntetéseket osztott ki az egyes nemzetek szövetségeinek. A FIFA beszámolója szerint az MLSZ-nek a portugálok elleni meccs miatt kell fizetnie.

A jelentésben azt írják, a szurkolók helytelen viselkedése (homofób rigmusok) miatt járt a büntetés a magyar szövetségnek. A „Cristiano homosexual” rigmus 20 ezer svájci frankot (kb. 5,5 millió forint) és figyelmeztetést ért a FIFÁ-nál.

Korábban is fizethetett a szövetség

Ebben a selejtezősorozatban eddig kétszer büntették meg az MLSZ-t. A Lettország elleni idegenbeli mérkőzésen a FIFA játékvezetői ellenőrei pirotechnikai eszközök használatát és „a kerítés betörését” is felírták, valamint megemlítették, hogy az első félidőt emiatt később lehetett csak elkezdeni (10 ezer frank + figyelmeztetés). Míg a portugálok elleni idegenbeli meccsen szintén a félidő későbbi elkezdése – valamint nyilván az azt kiváltó okok – értek figyelmeztetést.
(Információ: Csakfoci)