Játékos kereső  

Hírek

Jövő nyárig adták kölcsön a válogatott játékost

2017-08-10 10:50:13

A Honvéddal bajnok Marco Rossi kezei alatt, magyar játékostársak mellett fejlődhet tovább

Jövő nyárig adták kölcsön a válogatott játékost

Két nap alatt másodszor kerül be híreink közé A dunaszerdahelyi DAC együttese. Tegnap arról írtunk, hogy a Diósgyőr leigazolta Kocsis Gergőt, ma pedig egy Dunaszerdahelyre érkező magyar játékosról cikkezünk.

Az ETO FC Győr színeiben válogatottságig jutó Kalmár Zsolt három éve, mindössze 19 éves korában állt légiósnak. 2014 nyarán a Győri ETO-ból szerződött Lipcsébe, majd idén januárban kölcsönben a dán Bröndbyhez került, amelynek színeiben csupán hat bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz.

Nagyon örülök, hogy itt lehetek – idézi a DAC honlapja Kalmár Zsoltot. – Úgy érzem, nagyszerű klubhoz kerültem, amely nagyon komoly célokkal vág neki a jövőnek. Remélem, hogy én is részese lehetek ennek, és nagy sikereket tudunk közösen elérni.”

A német első osztályú RB Leipzig 22 éves középpályása a szezon végéig kölcsönbe kerül a Marco Rossi által irányított szlovákiai együtteshez, amelyben Vida Kristopher és Mervó Bence is szerepel. Utóbbival Kalmár korábban együtt futballozott Győrben.
(Információ: fcdac.sk, nso.hu)