Játékos kereső  

Hírek

Két fiatal kaposvári labdarúgó profi szerződést kapott

2019-01-09 11:05:37

Három játékosától elköszönt az élvonalba igyekvő Rákóczi FC

Két fiatal kaposvári labdarúgó profi szerződést kapott

Két fiatal tehetséggel profi szerződést kötött az NB II-ben jelenleg harmadik helyezett és a feljutásért küzdő Kaposvári Rákóczi. Három távozót is bejelentett a klub.

A Kaposvári Rákóczi közleménye

Klubunk filozófiája továbbra is az, hogy a saját nevelésű labdarúgókra támaszkodjon, ezért két ifjú tehetséggel is profi szerződést kötöttünk. A 18 éves Borbély Ákos, aki az Újpest elleni Magyar Kupa mérkőzés egyetlen gólját szerezte, illetve a 2002-es születésű Orsós Tamás Gábor is a felnőtt együttessel kezdte el a felkészülést. Mindkét játékos a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiáról került fel az első csapathoz.

Három labdarúgó viszont távozott klubunktól. Kollega Krisztián 2016 augusztusában tért vissza a Rákóczihoz. Alapembernek számított, hiszen 26 mérkőzésen lépett pályára és kilencszer volt eredményes a bajnokságot akkor még „csak” a harmadik helyen záró csapatban. A következő szezon már jobban sikerült a középpályás és a csapat számára is, hiszen aranyérmmel zárta az NB III. Nyugati csoportjának 2017/2018-as évadát, ahol 30 bajnoki során hétszer vette be az ellenfelek kapuját. Kollega Krisztián kevés mérkőzésen lépett pályára a mostani szezonban, ezért közös megegyezéssel felbontotta a szerződését, és a több játéklehetőség érdekében más klubnál folytatja pályafutását.

Andorka Péter a Szeged együttesétől érkezett Kaposvárra a 2017/2018-as évadban, amikor 26 mérkőzésen 11 góllal vette ki a részét a bajnokság megnyeréséből. A 2018/2019-es szezonban azonban már kevesebb szerephez jutott, de a ZTE elleni mérkőzésen ő szerezte csapatunk győztes találatát. Andorka Péter és Kollega Krisztián is oroszlánrészt vállalt abban, hogy egyesületünk megnyerte az NB III. Nyugati csoportját.

Csiszer Balázs tavaly nyáron érkezett a Csíkszereda együttesétől kölcsönbe. A védőre nem számít tovább együttesünk szakmai stábja.