Folytatva huszonhét évre visszatekintő hagyományunkat, idén is megtartottuk a HLSZ Díjátadó Gálát, amelyre ezúttal a SYMBOL Budapest – Puskás Pancho Sport Pub-ban került sor.
Természetesen – szavazás formájában – most is kikértük a profi labdarúgók véleményét társaikról, melynek eredményeként a HLSZ által alapított Zsiborás Gábor Díj, Albert Flórián Díj, illetve a Puskás Ferenc Díj több kategóriában emelheti ki ismét az elmúlt bajnoki év legjobbjait. Idén először, két kategóriában a női labdarúgás legmeghatározóbb alakjait is díjaztuk.
A férfi jelöltek listájának összeállításában többek között olyan szaktekintélyek vettek részt, mint Arany Tamás, Bognár György, dr. Füzi Ákos, Hidi Patrik, Csábi József, Vincze András, Kemenes Szabolcs, Mészöly Géza és Csank János. A férfiaknál a jelölések négy kategóriában posztonként 5 játékosra érkezhettek.

A női jelöltek listájának összeállításában Telek András, Markó Edina, Kiss László, dr. Török Gábor és dr. Dénes András segítségét kérte szervezetünk, a jelöléseket pedig két kategóriában vártuk: a legjobb kapus és a legjobb mezőnyjátékos.
A végeredmény:
1. legjobb kapus
1. helyezett: Kovácsik Ádám (Videoton FC)
2. helyezett: Dibusz Dénes (FTC)
3. helyezett: Király Gábor (Swietelsky Haladás)
2. legjobb mezőnyjátékos
1. helyezett: Lanzafame, Davide (Budapest Honvéd FC)
2. helyezett: Gera Zoltán (FTC)
3. helyezett: Eppel Márton (Budapest Honvéd FC)
3. legjobb külföldön játszó játékos
1. helyezett: Nikolics Nemanja (Chicago Fire SC)
2. helyezett: Gulácsi Péter (RB Leipzig)
3. helyezett: Nagy Ádám (Bologna FC)
4. legjobb másodosztályban szereplő játékos
1. helyezett: Lovrencsics Balázs (Soroksár SC)
2. helyezett: Lencse László (Puskás Akadémia FC)
3. helyezett: Prosser Dániel (Puskás Akadémia FC)
A 2016/2017-es idény legjobbjai közül a fenti kategóriákban az első helyezettek díjainak kiosztására került sor, illetve a tavalyi évhez hasonlóan, kihirdettük az idény „Legjobb 11”-ét is.
A végeredmény:
Kapus:
Dibusz Dénes (FTC)
Dibusz Dénes (FTC)
Védők:
Nego, Loic (Videoton FC)
Nego, Loic (Videoton FC)
Vinicius, Paulo (Videoton FC)
Juhász Roland (Videoton FC)
Hangya Szilveszter (Vasas FC)
Középpályások:
Berecz Zsombor (Vasas FC)
Berecz Zsombor (Vasas FC)
Gera Zoltán (FTC)
Hidi Patrik (Budapest Honvéd FC)
Csatárok:
Eppel Márton (Budapest Honvéd FC)
Eppel Márton (Budapest Honvéd FC)
Lanzafame, Davide (Budapest Honvéd FC)
Lazovic, Danko (Videoton FC)
Átadásra került az elmúlt évben alapított Fülöp Márton Díj, mely Fülöp Márton emléke előtt tisztelegve minden évben a legszebb védést nyújtó kapust illeti meg.
A díj nyertese: Dibusz Dénes (Ferencváros), a Ferencváros–Paks bajnoki mérkőzésen (2016.11.26.) bemutatott alábbi védésével:
A díj nyertese: Dibusz Dénes (Ferencváros), a Ferencváros–Paks bajnoki mérkőzésen (2016.11.26.) bemutatott alábbi védésével:
A női jelöltek nyertesei:
1. legjobb kapus
1. helyezett: Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
2. helyezett: Németh Júlia (FTC)
3. helyezett: Bíró Barbara (Viktória FC)
2. legjobb mezőnyjátékos
1. helyezett: Fenyvesi Evelin (FTC)
2. helyezett: Németh Loretta (Győri ETO FC)
3. helyezett: Cankovic Jelena (FTC)