Játékos kereső  

Hírek

Petneházi a III. Kerülettől érkezett

2020-07-29 10:38:58

Két év után újra a másodosztályban szerepelhet

Petneházi a III. Kerülettől érkezett


Budaörsön folytatja pályafutását Petneházi Márk - adta hírül hétfőn a klub honlapja.

A 31 éves középpályás Orosházán kezdte pályafutását, de utánpótlásévei alatt szerepelt az angol Plymouth Argyle együttesében is. A felnőttek között is Orosházán mutatkozott be. Szerepelt még Zalaegerszegen, valamint a Nyíregyháza, a Mezőkövesd, a Dunaújváros, az Ajka, valamint a Siófok csapatát is erősítette. Legutóbb pedig az NB III-as III. Kerület színeiben szerepelt. Az élvonalban összesen 49 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 2 gólt szerzett.

Egy nappal korábban a Budafokról érkező Horváth Roland szerződtetését jelentette be a klub.