Játékos kereső  

Hírek

Roland Putsche pályafutása

2022-01-05 14:28:37

Gyerekekkel foglalkozik és amatőr szinten focizik a volt profi játékos

Roland Putsche pályafutása

„Nem elég profi focistának lenni!”

Miután az osztrák Roland Putsche négy évet játszott az osztrák Bundesligában, új kihívást talált: edzőként dolgozott a Young Bafana nevű dél-afrikai futballfejlesztő civil szervezet kötelékében. A 30 esztendős játékos így talált vissza a futball szeretetéhez, miután a gyerekekkel való foglalkozás során megtapasztalta, hogy jó dolog visszaadni valamit abból, amit a labdarúgástól kapott.

A középpályás poszton játszó futballista 2016-ban csatlakozott a Premier Soccer League egyik csapatához, a Cape Town Cityhez, és négy év alatt két kupát nyert. Harminc évesen jelenleg két edzőtermet vezet és amatőr szinten futballozik.

– Nagyon korán kezdtem futballozni. Sok gyerek álmodik arról, hogy profi sportoló legyen. Nekem tipikus álomkarrierem volt. Egy klagenfurti akadémián kezdtem, majd amatőr vonalon indulva a tartalékok közé kerültem, mielőtt első profi meccsemet letudtam az első csapatban. Nem sokkal ezután a másodosztályú Wolfsberger AC-hoz igazoltam. Két szezon után feljebb léptünk, én pedig még négy évig maradtam.

– Mivel hat-hét éve voltam már profi, változásra volt szükségem. Úgy éreztem, hogy addigi klubomnál a komfortzónámban maradok, ami már nem jelentett kihívást. Megszokod ezeket a dolgokat, és már nem tudod, hogyan értékeld őket. Ugyanazzal a tíz csapattal játszol, négy egymást követő évben. Az edzések ugyanazok, nincs semmi változás, ugyanakkor túl elfoglalt vagy ahhoz, hogy a foci mellett mással is csináljak. Szóval úgy éreztem, nem fejlődök tovább,csak stagnálok.

– Nyaralni voltam Dél-Afrikában, és megismerkedtem a Young Bafana-val. Csodáltam a munkájukat, ami sokkal inkább a visszaadásról szólt, és valami másról is, mint hogy profi sportoló legyek. Szóval, amikor úgy döntöttem, hogy valami mást szeretnék csinálni, arra gondoltam, elmegyek velük dolgozni. Akkoriban volt ajánlatom egy csapattól a német másodosztályból, de a dolgok nem realizálódtak. Aztán volt egy másik ajánlatom is, de mivel volt egy kis időm, mielőtt jelentkeznem kellett volna az előszezonra, úgy döntöttem, hogy elmegyek Dél-Afrikába, és megnézem, milyen együtt dolgozni a Young Bafana-val. Azt mondtam magamnak, hogy ha nem tetszik, visszatérhetek Európába, és aláírok egy klubhoz.

– Néha az élet csak sodor valamit az utadba. Sokat beszéltem a kisebb gyerekekkel, és megfogadták a tanácsaimat, mert tudták, hogy profi játékos vagyok. ezt nagyon szerettem. Olyan őszinteség volt, amit a gyerekektől kaptam, ami nagyon jó volt. Igyekeztem jó képzést adni nekik, nem csak a futballban, hanem az életükben is. Azt akartam, hogy megvalósítsák álmaikat, jók legyenek az iskolában. Meg akartam mutatni nekik, miért fontos ez. Olyan országból származom, ahol jó a szociális rendszerünk, és minden körülmény biztosított, ezért könnyebb jólétben, biztonságban élnünk. Ezeknek a gyerekeknek ez jóval nehezebb volt.

– De a gyerekek is sokat adtak vissza nekem. Láttam őket játszani, szórakozásból, a futball öröméért játszani. Szakemberként néha másképp látja az ember a sportot. Azt mondod magadnak: „Megkapom a pénzem, játszom ezt a játékot, elmegyek edzeni.” De már nem értékeled azt, ami van. Amikor megláttam a gyerekeket, rájöttem, hogy a problémák, amelyekkel szembesültem, nem olyan súlyosak, ahhoz képest, amiket ők megéltek. Valahogy visszahoztak a földre. Rajtuk keresztül rájöttem, hogy még mindig élvezem a játékot. Újra beleszerettem a fociba. Fokvárosban kerestem klubot magamnak. Találtam egy számomra ideális csapatot, pontosan ilyet szerettem volna. Azt hiszem, láttak bennem valamit játékosként és emberként is. Ez fontos volt számomra.

– Négy szezont töltöttem Fokvárosban. A Coviddal azonban rájöttem, hogy több időt szeretnék a családommal tölteni Ausztriában, ezért visszatértem. A futball szempontjából kicsit korábban kellett volna visszaköltöznöm Európába. De nem bántam meg, hogy tovább maradtam. Minden egyes lépést alaposan átgondoltam. Fokváros a második otthonom, és még mindig sok barátom van ott.

– Az, hogy Dél-Afrikában dolgoztam és játszottam, sok mindenben megváltoztatott. Őszintén szólva azt hiszem, most már más ember vagyok. Az, hogy ott voltam, valóban változást hozott, bizonyos tekintetben felnyitotta a szememet. Új motivációt, új törekvéseket kaptam. Rájöttem, hogy nagyon fontos dolog visszaadni valamit a sportágnak, aminek sokat köszönhetek. Focistaként példakép vagy. De nem lehetsz távol a közösségétől. Ezek a közösségek azok, amelyek támogatnak téged. Tehát meg kell próbálni valamit visszaadni ezeknek a közösségeknek.

– A játékosoknak azt is be kell látniuk, hogy csak a legjobb sztárok keresnek annyit, ami életük végéig elég. A többieknek tenniük kell valamit, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy képletesen szólva egy helyben álljanak. Néhány játékos nem akar ezekre a dolgokra gondolni. Ezek olyan labdarúgók, akik a karrierjük végén nem tudnak mihez kezdeni. Egyedül állnak a személyes jövőjük bizonytalanságában, mert amikor kellett volna, nem csináltak semmit, nem gondoltak a tanulásra vagy bármi másra a második karrierjük érdekében. A futball-pályafutás önmagában nem elég!