Játékos kereső  

Hírek

Rubint Richárd és Csábi József kapott megbízást

2019-04-11 11:09:20

Az NB III Keleti csoportjának második és utolsó helyezettje szerződést bontott trénerével

Rubint Richárd és Csábi József kapott megbízást

Huszonnégy órán belül újabb két edzőváltásra került sor. Az NB III Keleti csoportjának 2. helyén álló Szolnok és a sereghajtó Salgótarján csaknem egyszerre jelentette be a változást.

A 16. pozícióban szerénykedő Salgótarjáni BTC nyolc fordulóval a vége előtt négy ponttal van lemaradva a bennmaradást érő 13. helytől. Mivel Vágó Attila vezetésével nem látták biztosítottnak a kiesés elkerülését, ezért Rubint Richárd kapott megbízást. Érdekesség, hogy Rubint egy hónapja még játékosként szerepelt a csapatban a DVTK II elleni győztes bajnoki mérkőzésen.

Szolnokon egész más célokért küzdenek. Az NB II-be való visszajutásért harcoló csapat a múlt hétvégén súlyos vereséget szenvedett Füzesgyarmaton, aminek következtében át kellett adnia első helyét a Jászberénynek. Ezután döntöttek a klubvezetők a váltás mellett:

"A mai napon a Szolnoki MÁV FC Kft. közös megegyezéssel szerződést bontott Tóth Tibor vezetőedzővel. Az eddigi szakvezető a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC-nél folytatja tovább munkáját. Egyúttal a Szolnoki MÁV FC Kft. Csábi József sportigazgatót kérte fel a vezetőedzői feladatok ellátására a bajnokság végéig."