Játékos kereső  

Hírek

Szerető Krisztofer az Üllői úton folytatja pályafutását

2019-01-10 11:15:58

Az angol Stoke City korosztályos együttesétől érkezett a fővárosi zöld-fehérekhez

Szerető Krisztofer az Üllői úton folytatja pályafutását

Angliából, a Stoke City együtteséből tért haza az utánpótlás-válogatott Szerető Krisztofer, aki a Ferencvárosban folytatja pályafutását - írta meg csütörtök reggel a fradi.hu portál. A fiatal csatár éppen 19. születésnapján írta alá új szerződését.

Szerető Krisztofer 2000. január 10-én született Budapesten. Fiatal korában a Honvéd akadémiáján futballozott, majd 16 évesen szerződtette őt az akkor Premier League-ben szereplő Stoke City, ahol természetesen a klub utánpótlásához csatlakozhatott. A főként szélsőként, támadó középpályásként bevethető futballistára rögtön az egyesület U18-as együttesében számítottak, ahol az előző években rendszeresen pályára lépett.

Első szezonjában kettő, második idényében már hat gólt szerzett az U18-as Premier League-ben. 2018 elejétől pedig már a még idősebbek között, a Stoke U23-as együttesével a Premier League 2-ben szerepelt.

A 19 éves futballista tagja volt az U19-es elitkört kiharcoló korosztályos magyar válogatottnak is.