[1] Az Újpest II–Cegléd (11. ford.) mérkőzés elmaradt, mert a hazai csapat nem állt ki. Az MLSZ a három pontot 3-0-s gólkülönbséggel a Cegléd javára írta.
[2] A Cegléd csapatától - játékos jogosulatlan szereplése miatt - 2 büntetőpont levonva.
[3] A Vác együttesét kizárták a bajnokságból. Április 7-től a mérkőzéseinek pontjait 3-0-s gólkülönbséggel az aktuális ellenfelek kapják!
Sorozatunkban az NB I 2011/12. évi idényének együtteseit külön-külön vizsgáljuk. A triviális adatsorok helyett ezúttal is igyekszünk olyan érdekes információkkal, mutatókkal szolgálni, amelyek kicsit más aspektusból közelítik meg egy-egy csapat teljesítményét, mutatják meg eredményességük, vagy éppen eredménytelenségük kiváltó okait. A tabella aljáról indulva most a 15. helyezett Vasason van a sor.
Angyalföldön zavaros és sikertelen évet zártak. A tulajdonosváltás körüli bonyodalmak és a bizonytalan anyagi helyzet miatt a csapat játékosainak figyelme megoszlott, ami a szakmai munka rovására ment. Öszesen 45 labdarúgó jutott kisebb-nagyobb szerephez, ami hatalmas szám, ezért nem csoda, hogy a folyamatosan új felállásban szereplő együttes a Komjáti-Vlak-Urbán-Vlak érák egyikében sem tudott összeszokni, pláne maradandót alkotni, vagy legalább annyit elérni, hogy megtartsa élvonalbeli tagságát.
(Részletek hírünk belső oldalán!)
Csak ősz végéig bírták
A Vasas rosszul kezdte az évet. Mindössze a 7. fordulóban - a Ferencváros elleni győzelemmel - tudott elmozdulni az utolsó pozícióból. Ekkor nyolc meccsen keresztül veretlen maradt és stabilizálni tudta helyét a 12. helyen. A 15. fordulóban a DVTK elleni hazai kudarc rányomta bélyegét a folytatásra, hiszen ezután már csak a 21. fordulóban (Vasas-ZTE 3-2) és a 27. játéknapon (Vasas-Siófok 1-0) sikerült nyerni. Az őszi 14 ponthoz tavasszal csak 6 egységet tudtak gyűjteni (ami a legrosszabb féléves mutató a bajnokság második felében), így végül csak a 15., kieső helyen végeztek.
Külön balszerencse a Vasas számára (is), hogy az átalakuló NB II-es bajnoki rendszer miatt a következő idényben egy esetleges gyenge szerepléssel könnyen az NB III-ban találhatja magát bárki, hiszen 2013 nyarán összevonják a két csoportot és gyakorlatilag a mezőny gyengébbik fele egy osztállyal lejjebb folytathatja...
45 játékos szerepelt
A Vasas labdarúgói betűrendben (csak a 2011/12-es idényben pályára lépők): ARSIC Lazar (6 mérkőzés, 0 gól + 0 gólpassz, 1 büntetőpont), BAKOS Szabolcs (9, 0+0, 1), BÁRÁNYOS Zsolt (29, 3+4, 5), BELICZKY Gergő (12, 1+2, 4), BODA József (2, 0+0, 0), BOUKAR Makadji (2, 0+0, 0), CASAL Kasali (6, 0+0, 0), CSOÓR Patrik (5, 0+0, 1), DAJIC Jusuf (25, 5+4, 4), FARKAS Balázs 18, 0+0, 5), FARKAS Zoltán (3, 0+0, 0), FERKÓ Csaba (13, 1+2, 2), GÁSPÁR József (14, 1+0, 2), GÖRGÉNYI Dávid (7, 1+0, 6), GYEPES Gábor (4, 0+0, 0), HERCEGFALVI Zoltán (7, 0+0, 1), HOMMA Kazuo (5, 0+0, 0), HUDSON-ODOI Bradley (6, 0+2, 0), HUSZÁRIK Zsolt (3, 0+0, 0), ILIZI Lubos (29, 0+0, 1), JANJUSEVIC Ivan (1, 0+0, 0), JOKIC Milos (13, 0+0, 1), KATONA Máté (20, 1+2, 3), KISS Tamás (5, 0+1, 1), KOVÁCS Ádám (5, 0+0, 1), KOVÁCS Dániel (6, 0+0, 1), KOVÁCS Gábor (29, 3+0, 6), KULCSÁR Dávid (16, 3+1, 5), MATOLCSI Marcell (1, 0+0, 1), MEHMEDAGIC Haris (21, 1+0, 9), MERCZEL Zsolt (1, 0+0, 0), MILEUSNIC Dusan (6, 0+0, 7), POLÉNYI Gábor (4, 0+0, 1), PRANJIC Jurica (2, 0+0, 0), RADVÁNYI Dávid (3, 0+0, 1), RUBUS Tamás (3, 0+0, 4), SALEM Reidan (1, 0+0, 1), SIMEK Péter (6, 0+0, 0), SIMIC Marko (16, 3+1, 4), SÜTŐ László (11, 0+0, 4), SZABÓ Bence (9, 1+0, 0), TAKÁCS Zoltán (9, 1+2, 1), TÓTH Balázs (6, 2+0, 0), TÓTH Máté (5, 0+0, 1), VARGA Gábor (8, 0+1, 2).
A legtöbb gólt DAJIC Jusuf (5 gól) szerezte, a legtöbb gólpaszt BÁRÁNYOS Zsolt és DAJIC Jusuf (4-4 assziszt) adta, a házi kanadai táblázatot Dajic Jusuf jegyzi (5 + 4 = 9 ponttal). A legtöbb büntetőpontot MILEUSNIC Dusan (S: 2, SS: 1, P: 1) gyűjtötte, 7 egységet jegyez. A játékosok átlagos életkora (a meccsek napján, játékpercenként számolva) 26,74 év, a magyar játékpercek aránya 60,48%.
Otthon 42,22%, idegenben 11,11% a Vasas teljesítménye
Hazai környezetben 5 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség a mérlegük. Idegenben nem sikerült nyerniük, 5 döntetlrn mellett 10-szer vereséget szenvedtek. Érdekesség, hogy vendégségben egymás után ötször ikszeltek, majd hét vereség jött zsinórban. . Otthoni meccsátlagok: 42,22% telj., 3,13 büntetőpont, 1,20 szerzett, 1,13 kapott gól, 5,18 NS-oszt. Idegenbeli meccsátlagok: 11.11% telj., 2,67 büntetőpont, 0,73 szerzett, 2,27 kapott gól, 4,90 NS-oszt. Összes meccs átlaga: 26,67% telj., 2,80 büntetőpont, 0,97 szerzett, 1,70 kapott gól, 5,04 NS-oszt.
Gólok: 29 vs. 51
Az angyalföldi csapat góljainak zöme a kapu alsó harmadába érkezett (23 a 29-ből). Elsősorban a jobb oldalt vették célba, a találatok zöme ebbe a harmadba érkezett (ha három egyenlő részre tagoljuk a gólvonalat). A kapott gólok kétharmada lapos lövésből született, viszont a kapu bal és jobb oldalát egyformán terhelték. Érdekesség, hogy a kapu bal oldalába és közepébe, magasság szerint a középső és a felső harmadba, tehát a kapu felületének közel felébe összesen egyetlen gólt ért el a Vasas egész bajnokság alatt. A Vasas - ahogy a sereghajtó ZTE is - tíz gólt kapott tizenegyesből, ami elég magas szám.
A negyedórás bontásokból kitűnik, hogy a Vasas mindkét félidőben elsősorban a középső 15 percekben játszott rosszul, ekkor szedte össze gólkülönbsége negatívumának a felét. A második félidőben valamivel jobban ment, különösen az utolsó 15 percekre igaz ez, ahol 8-7-es pozitív mérleggel rendelkezik.
- Otthon 47, vendégségben 40, összesen 87 büntetőpontot szerzett, amivel 12. helyezett a sportszerűségi ranglistán. Ellenfelei 63 büntetőpontot gyűjtöttek. A Vasast összesn 24 egységnyivel többet büntették, mint ellenfeleit, ez a bajnokság legnagyobb különbsége. - Otthon átlagosan 2370 néző előtt játszottak (12. legmagasabb hazai nézőszám az élvonalban), idegenben pedig 3142 szurkoló volt kíváncsi a meccseikre (13. legmagasabb idegenbeli nézőszám). Az összes mérkőzés átlaga 2756 néző (13. legtöbb néző). - Az élvonal ötven legmagasabb oddsza közül a Vasas találkozója nincs a legnagyobb meglepetések között. Összesen négy meccse szerepel a listán, a legmagasabb (27. helyezett) oddszot a 8. fordulóban lejátszott Kecskemét-Vasas (1-1) találkozón jegyezte (3,51). Ugyanakkor meghökkentő, hogy a Vasas-Kaposvár bajnokira (29. forduló) Magyarországon nem kínáltak oddszokat a fogadóirodák! Ilyesmire emberemlékezet óta nem volt példa évonalbeli bajnoki esetén... - A Vasas meccsein legtöbbször Andó-Szabó és Takács J. közreműködött, 4-4 alkalommal. Andó-Szabó Sándor csak idegenben (4 meccs - 4 Vasas-vereség) szerepelt. a Nemzeti Sporttól kétszer nyolcast, míg a Debrecen-Vasas (5-2) meccsen és a Ferencváros-Vasas (1-0) bajnokin csak hatosokat kapott... Takács János pedig csak hazai pályán vezetett a Vasasnak, három angyalföldi siker mellett a Honvéd nyerni tudott a Fáy utcában. A Vasas-Siófok (1-0) találkozón 5-ös osztályzatot kapott.
Élő-pontok
A Vasas 79,75 Élő-pontszámmal kezdte a bajnokságot (minden mutató esetében 100,00 pont jelenti a teljes mezőny átlagát.). Ez elég alacsony érték, ám a bajnoki év folyamán nég tovább romlott. A változások részletezésénél látható, hogy különösen a vendég védekezés (-20 pont) és a hazai támadás (-14 pont) területén esett vissza a csapat.
Vasas
Tám. (kezdő)
Véd. (kezdő)
Össz. (kezdő)
Tám. (vége)
Véd. (vége)
Össz. (vége)
Tám. (változás)
Véd. (változás)
Össz. (változás)
Hazai:
78
99
88,5
64
101
82,5
-14
+2
-6,0
Vendég:
54
88
71,0
55
68
61,5
+1
-20
-9,5
Összesen:
66,0
93,5
79,75
59,5
84,5
72,00
-6,5
-9,0
-7,75
Résztabellák
Az alábbiakban a Vasas eredményességét három tabellával vizsgáljuk. Előbb a mezőny első, majd a középső, végül az utolsó harmadával (mindig öt-öt csapattal) játszott mérkőzései keresztáblázatos tabelláját közöljük. Látható, hogy az élcsapatok ellen nem sok eséllyel pályázott sikerélményre. A középcsapatok között már akadtak részsikerek, de még mindig a legrosszabb eredmény a Vasasé. A tabella hátsó régiójában teljesített eredmények alapján akár bennmaradó helyen is végezhetett volna, hiszen a Pápát és a Zalaegerszeget maga mögő utasította. Összességében azonban kevés pont jött össze, ráadásul még két büntetőpont is terhelte a csapatot.
HLSZ adatbázis
Összesen 3954 játékos, 5690 mérkőzés található adatbázisunkban.
MINDEN EGY HELYEN!
HONLAPUNK ADATBÁZISA 2005.07.01-től az összes NB I-es, NB II-es és válogatott mérkőzés, illetve azokon szereplő labdarúgók adatait tartalmazza!